Zötyög, rángat, csikorog, „száguld”. „Rohan” a táj mellettem, miközben az alföld jellegzetes sík vidéke egyre jobban kirajzolódik. Az őzsuta kecses szökellése alatt, amit egy szántóföld közepén követ el, felriasztva egy sas-madarat a levegőbe, a kényszerpályán mozgó jármű ablakához nyomom az orrom. Sajnos nem tudom „őket” rendesen kivenni, mert a helyiérdekű vasút kocsija nem lassít, folytatja egyhangú, unalmas útját. Tököl megállóhelynél, már nagyon nem tudtam elviselni ezt a hosszú utazást, mindenhol fájt. Nyugtattam magam, ne aggódj, hamarosan megérkezünk Ráckevére.
A végállomáson Józsi barátom várt rám, 9 személyes WV gépjárműjével. Miután áthajtunk a Duna egyik ága felett egy hídon és rákanyarodunk a Dömsöd felé vezető útra, egyre jobban érzem magam. Dömsöd nagyközség barátom otthona és egyben jövőbeni szállásom helyszíne. A község első ránézésre nagyon kedves, barátságos helynek tűnt számomra. Az őstermelésből élő családhoz megérkezve, csupa nagyszerű dolgot fedeztem fel: a hatalmas függő képet a falon, amin Erdélyország egy gyönyörű szegletét lehetett felfedezni; a háziak kedvességét, ami hamar megnyugtatta feszengő érzésemet; az alföldi pálinka-, a csíki sör jellegzetes illatát, ízét; és nem utolsósorban – ami mély nyomott hagyott bennem – a szarvas-szalámi és a juhtúró fenséges ízvilágát. Nagyon ízletes volt. A ház ura, barátom édesapja, semmiben sem hasonlítható egy nagyvárosi emberhez: nyugodt volt, megfontolt és határozott. Tetszett, hogy a ház szinte minden szegletében zászló volt, vagy valami olyan dolog, ami kifejezte a család hazaszeretetét.
A kipakolás, az átöltözés, rövid meccs-nézés és az étkezés után irány az autó, hisz ma a fő cél az Atomváros meglátogatása volt. Hatvanegynéhány kilométer után megérkeztünk Paksra. Miután a gépjárművet a házak között magára hagytuk, elindultunk az utazásunk céljához, a villamosnap keretén belül megrendezésre kerülő Ákos koncertre. Meghívottak vagyunk, amiért – sok más ember mellett - elsősorban a művésznek lehetünk hálásak. Az említett villamosnap egy sportpályán egy búcsú hangulatát idézte: kirakodóvásár, játékok, hatalmas sátorral a közepén. Miután közölték, hogy csak 19:30-kor léphetünk a rendezvény területére, tettünk még egy sétát a városban, majdnem lementünk a Dunáig. Miután visszaértünk (kis beszélgetés Kanccsal és CsAdrival, majd Nokival- később Surgeonnal) és átvettük a karszalagunkat, végre be is engedtek.
Ami kívülről búcsúnak tűnt, az a színpad előttről hatalmas cégrendezvénynek. Az atomerőmű munkatársainak szólt a cég vezérigazgatójának üzenete, miközben mi elfoglaltuk „szokásos” helyünket: a színpaddal szemben bal oldalt, 3. sor. Épp CsAdriék mögött találtam meg a placcot. (A 700 HUF/ korsó felvizezett sör nagyon nem volt baráti gesztus a várostól.) A rendezvény műsorvezető asszonya Lilu volt, aki bejelentette, hogy hamarosan kezdetét veszi a várva várt Ákos koncert. Ekkor még az 5 osztott kivetítő egyikét emelték a helyére, és egyik crew is lógott a színpad tetejéről, valamiféle lámpát igazítván a helyére.
A majdnem pontos kezdés (pár perc csúszás), számomra szokatlan volt. Hogy miért? Mert hiányzott a függöny rejtelmes üzenete. Helyette kaptunk pontosan megkomponált koreográfia szerinti kezdést. A zenészek az intró ütemére, ill. azok egyes taktusánál léptek a színpadra, éppen akkor, amikor az adott személy egy fényképe megjelent a kivetítők egyikén. Ákos egy-egy fotója, aki legutolsónak jött a színpadra, mind az 5 kivetítőn helyett kapott. Ezután rögtön bele is csaptak a muzsikába, indulhatott a banzáj. Hatalmas volt, karcos, kemény. Átfordulva a Mindenki táncol-ra, folytatódott az őrület. Látszott a közönségen, és a zenészeken hogy kezdenek belejönni a buliba: kezek a magasba, gitárok szaggatva. Minden dalt nem írok le (az Ismerj fel-t nem is tudnám, folyóügyek, nesze neked 700 Ft), csak egy-egyet emelnék ki. Jó volt élőben hallani a Szindbád dalát, nagyot pogoztunk rá. Ha jól emlékszem, a következő dal alatt (Keresem az utam) voltak a kivetítőn a számomra legjobban tetsző képek: Egy-egy kar látszott, csuklótól lefelé, többnyire a kivetítő tetején, lefelé fordulva. Az ujjak zárva, nem szorosan, nem ökölbe, csak éppen hogy. Majd nagyon lassan kinyit a tenyér, az ujjak „keresnek”, mintha nyúlnának valaki/valami után. Ekkor csak az osztott kivetítőket néztem, talán megfejtem a kezek üzenetét.
A Főleg régen (ennek nem az a hivatalos címe, hogy Főleg régen voltál jó?) alatt a zenekar levonult a színpadról, a dal háttérből szólt. Nem adták le a teljes dalt, csak egy részletét: nem rossz. A Calypso/Bad Romance nagyon jó, így ahogy volt. A vita, hogy poén vagy nem poén a Lady Gaga-s dal, számomra nem kérdés. Ákos ezt egyébként meg is jegyezte, hogy az interneten ezen lovagolnak. Többször is felhozta azokat a dolgokat a konferanszok közben, amik az akos.hu vendégkönyvében témák.
Az Örvény c. dalnál a lámpák, mind örvényeztek, körbe-körbe jártak. Messziről biztos látványos volt. Én se vagyok oda a slágerekért, kicsit sokallottam. Tudom-tudod, muszáj. De a Csak a szerelmen át-nak borzasztóan megörültem. Nagyon jó kis átdolgozás kerekedett ki belőle, holott én is az átdolgozások ellen vagyok, album verziókat szeretnék, már amennyire ez megvalósítható. De ez tényleg jó volt így. A szünet előtti utolsó dalnál, amikor Ákosék gyilkos zenét írtak, na, akkor szabadult el leginkább a pokol. Nagyon beindult a nézőtér is, és a zenekar is: Sanyi püfölt, a többiek tépték a húrokat.
A szünet, a visszataps után ugyanolyan sorrendben léptek a színpadra a zenekar tagjai, mint ahogyan azt a nyitánynál is tették, betanult koreográfia. A Majom a ketrecben c. volt nekem a legjobban tetsző dal. Ákos a dal elején átment majomba, végigugrálta a színpadot, szinte négykézláb. Aztán mikor már pont véget ért volna az előadás, pont a Valami véget ért alatt, nagyunkba szakadt az ég. Hatalmas zivatar áztatta a küzdőtéren lévőket. Ákos együttérzésből, megsajnálhatott minket, kijött a sátortetővel bevont színpad alól, hagy kapjon ő is a jóból. A közönség nagy részét, akik nem a nagysátor alatt álltak, nem zavarta a hidegzuhany, folytatta az éneklést, a bulizást. A dal végén elmondta a művész úr, hogy tudja, hogy most az esőkirálynak kellene jönnie, de érjük be az Ilyenek voltunk-kal. Atomvillanásként jöttek a fények a színpadról, miközben füstöt lőttek az égbe. Csak nem az erőmű?, kerestük a sugáröltözetet, de szerencsére csak a koncert hatott így a városra, és ránk. Az atommagátalakulások során felszabaduló energiához hasonló erőforrásként végigsöprő koncert igazi kincs volt a számunkra. Az előadásból már csak az Adjon Isten… maradt hátra. A vers utolsó sorára a zápor is befejezte munkáját. A stopperemet leállítottam, idő: 1:45:54:2!
Összességében nagyon jó koncert volt, tapssal, ugrálással, integetéssel, Forrest Gumpra hivatkozással (Ákos részéről), zuhannyal, énekléssel, sajnos szúnyogcsípésekkel és - nem utolsó sorban - fantasztikusan jó zenével, jó hangzással: nagyon szépen szóltak a hangszerek, annak ellenére, hogy a kezdés előtt egy takarító személy a partvissal oldalba nyomta a mélynyomót.
Hazafelé, pontosabban Dömsöd felé sűrű villámlások, dörgések, heves esőzések nehezítették az utunkat, de célba értünk, és szép emlékekkel tértünk egy pohár bor mellett nyugovóra.
További sok sikert a turnéra!
Tatabánya, 2010. június 20.
Szerző: odusszeusz
