Felkészülten vágtunk neki Paks városának, teli a tank, matrica, esőkabát, sok víz és a jó társaság is már mind az autóban volt, így nem volt más hátra: máris gurul a négy kerék, mind azt súgja, menni még... ! A nulláson egy hatalmas véget nem érő, mozdulatlan kocsisorba botlottunk, így egy gyors visszafordulás és irányváltás, majd amikor már a hatoson voltunk, megnyugodtunk, hangerőt fel és irány a helyszín! Egy gyors kávészünet, telefonok az éppen útban lévő barátoknak, majd megérkeztünk a koncert helyszínére. Nem mehettünk be azonnal, így kerestünk egy helyi kis presszót, ahol mulattuk az időt és egyre többen lettünk, ismerősök, idegenek...
Azután elérkezett a fél 8, végre átvehettük a karszalagokat, majd nem kellett sok idő és Fiák Kriszta megjött, hogy bekísérjen minket, aminek valami önfeledt szaladás lett a vége, és lám, pillanatok alatt az első sorokban találtuk magunkat. Innentől már nem kellett sokat várni, nem is gondoltuk volna, hogy ilyen pontosan kezdenek a Fiúk. Felcsendültek az első ütemek és mindenkiből kiszakadt a sikítás, fütyülés és ami csak a csövön kifért.
Az első másodperctől az utolsóig végigtáncoltuk, énekeltük, tomboltuk a koncertet. Leírhatatlan, ahogy ennyi ember egyszerre lüktet, mintha a levegőt is egyszerre vennénk, mint egy hatalmas hullámvasút. Ahogy Ákos, a zenekar és a közönség egymást hangolja, egymásnak ajda az impulzust oda vissza, ahogy Ákos egyetlen kézmozdulatára ugrálni, vagy tapsolni kezdünk, a kedvenc dalok előtt lopva összenézünk, mosolygunk, vagy megszorítjuk egymást kezét... A dalsorrendet nem írom le, sokan megtették már előttem. Annyit azért megemlítenék, hogy az Induljon a banzáj, Mindenki táncol, Adj hitet, a Ne fájjon többé, Calypso/Bad Romance, Ikon olyan hévvel szólnak és hatnak ránk, hogy még a kordon is megmozdult, együtt énekeltünk, tapsoltunk, még az elmaradhatatlan lábdobogás is megvolt. A Csak a szerelmen át és a Szindbád dala az idei turné gyöngyszemei és a régi dalokat is jó hallani új köntösben. Majd a végén, mintegy megkoronázásaként az estének, a Valami véget ért alatt megérkezett Esőkirály, hatalmas cseppekben hullott ránk, ettől még felszabadultabb lett a társaság, mintha egyenesen nekünk küldték volna az égiek, felszabadulatan élveztük tovább az estét, Ákos is kiállt a tető alól és együtt ázott velünk. Hirtelen a tömeg skandálni kezdte, hogy "Esőkirály", jó lett volna egy spontán Esőkirály-t hallani, ám elérkezett a búcsú pillanata és az Adjon Isten jóéjszakát...
A végén csak pihegtünk, de jó volt végignézni a társaságon, mindenki mosolygott, boldog volt, puszik, baráti ölelések és az az érzés, hogy ismét egy felejtetetlen élményben volt részünk, ami bennünk marad és elkísér a mindennapokban, a hétköznapokban. A hazafelé út dörgős, villámlós, esős, az elején kissé kanyargós volt, de végül mindannyian hazaérkeztünk szerencsésen. És itthon, egy pohár jó bor mellett, végiggondolva az estét és már hajnalodván, jó érzéssel a szívemben aludtam el.
Köszönjük, hogy ott lehettünk, köszönjük Ákosnak és a zenekarnak, a szervezőknek és a "hangulatfelelősöknek" az estét!
"Mondtam én, hogy jól fogunk szórakozni!"
Szerző: Nelcsi
