Esőkirály – az eső is király

Ákos koncert Székesfehérváron a Fezen Nagyszínpadán

2010. szeptember 11., szombat

Amikor elindultunk Budapestről szombat délután akkor azt reméltük, hogy minden előkészületünk, amely a rossz időnek szólt, felesleges lesz, de megérkezvén Székesfehérvárra kezdett dugába dölni ezen vágyunk. Sebaj – gondoltuk – irány a Fezen. Mi már igen korán megérkeztünk, éppenséggel végig hallgathattuk volna az Ákost megelőző koncertet is, de végül a beszélgetés mellett döntöttünk – ilyen az, ha az ember nagyon fel van pörögve már, és várja, hogy robbanjon a hangszóró, és induljon a banzáj, más nem köti le. Fél 9-kor aztán, ahogy az előző koncert véget ért, az akkor még mindig folyamatosan szemerkélő esőben előre nyomultunk, hogy jó helyet találjunk magunknak. Találtunk.

Az átszerelés nagyon profin és olajozottan zajlott. Az ilyesmire ritkán fordítunk figyelmet, pedig a koncertek el sem indulnának, ha nem lenne az a számtalan ember, aki összehangoltan dolgozik az előkészületeken. Szóval most köszönet Nekik is!

Ám az eső csak esett. Számtalan ernyő okozott idegességet mindenfelé – megjegyzem feleslegesen, mert mind szépen össze is zárult a megfelelő időben, mondjuk kellemetlen volt, hogy addig is a szemünkre kellett vigyázzunk a hadonászások közepette...

Toporogtunk. Nem azért, mert már átáztunk, hanem mert alig bírtuk türelemmel kivárni a kezdést. És akkor egyszer csak elhallgatott az átkötő zene… és… robbanásként hasított a levegőbe a Szindbád Turné kezdő taktusa – no meg az emberek kiáltása –, hogy aztán tényleg Induljon a banzáj. És indult. Azzal a lendülettel megfeledkeztünk esőről, vízről, ázásról vagy fázásról, a kövekről, amelyeket kiugráltunk pillanatok alatt a lábunk alól, majd botladoztunk bennük. Mire jött a Mindenki táncol már valóban mindenki táncolt. Egy emberként ugráltunk, tapsoltunk, integettünk, énekeltünk – ki-ki saját hangját elfelé, már ha éneklésnek nevezhetjük az üvöltést, de ez nem is fontos.

Nagyon egyben volt a koncert! Beérett és egybeérett minden dal – no és ha már ennyi érettnél tartunk, akkor – össze is értek, egymáshoz. (Persze ilyesmit állítottam már Pakssal kapcsolatban is, úgyhogy azt is mondhatjuk, hogy azon élmény csak fokozódott. Ezek után nem csoda, ha mindenki izgatottan várja már most az új albumot is.) Valójában a hol erősödő, hol gyengülő eső csak fokozta az egyébként sem lapos hangulatot, az élő zene varázsát. Apropó élő zene. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek meg van a saját indoka arra, hogy miért szereti a koncerteket és az élő zenét. Nálam kimondottan elől jár, hogy minden éppen ott és akkor születik. Hiába minden tervezés, gyakorlás, az aktuális pillanat mindig izgalmakat szülhet. Egy elrontott szöveg, egy félreütött taktus, inkább izgalmas, mint zavaró, legalábbis számomra. Éppen ilyen kedves emlék lett a Calypso fehérvári verziója. Tényleg volt, akit zavart a kimaradt szöveg? A közönség énekelte, és mindez csak emelte a hangulatot, igaz?

Ahogy írom ezeket a sorokat, elgondolkodom azon, hogy vajon mi az, amit igazán kiemelnék a koncertből, de rá kell, hogy jöjjek, hogy az első pillanattól az utolsó percig úgy sodort magával, hogy meg sem állt. Igaz a Csak a szerelmen át vagy a Táncolj a tűzön át most is a szívem csücske maradt, vagy a Valami véget ért mostani verziója még mindig nagyon tetszett, azonban nem érzem úgy, hogy bármelyik másik dal ne lett volna ugyanolyan jó. Egyébként szerintem például valahogy jobban szólt most az új Szindbád dala, mint ahogy nekem korábban felsejlett, és mellesleg igen-igen jó is ez a dal, és jó volt olyan ütősnek hallani, ahogy a Fezenen zengett! Nem mellesleg a Bad romanceot most is végig nevetve és táncolva élveztem. Valójában vártam is. Csak azt tudom mondani, hogy: Ákos, bátran az apró színfoltokkal, „kis geg epizódokkal” máskor is!

Nem tudom milyen lehetett először hallani a koncertet, de harmadik alkalomra kiváló élmény volt! Szeretnék én valami kritikát írni – mert ugye kritizálni mindig könnyebb, mint csinálni valamit, és az mindenkinek megy, hát nekem miért ne mehetne –, és olyanokat mondani, hogy: „jó volt, csak …” vagy „ütött a buli, de…”, esetleg fanyalogni valamin, azonban semmit nem tudok a banda fejére olvasni. Kit érdekelnek bármiféle technikai zökkenők? Persze tetszhet is, meg nem is ez a fajta áthangszerelési-csokor – vagy hol így, hol úgy –, csakhogy az éppen olyan szubjektív vélemény, mintha minden egy az egyben tetszik. Nem akarom azt sem mondani, hogy minden tökéletes volt, mert az meg hamiskásan hangzik mindenkitől, aki szereti Ákos zenéjét. Inkább azt mondanám, hogy lehet megpróbálni utána csinálni! Főleg ilyen intenzitással, ahogy pörgött ez a buli is.

Mindenesetre az egyik nagy csúcspont azt hiszem a Majom a ketrecben tombolása volt. Hogy miért? Íme két kép, ami mindent elmond:

Na ugye! Mellesleg ez így ment végig. Ez lehet, hogy annak is betudható volt, hogy ezzel a koncerttel tulajdonképpen lezárult a Szindbád Turné magyarországi része, ezt nem tudhatom. De így ment!

Ez a beszámoló most azt hiszem kicsit hosszúra sikerült. Elnézést a rövid és tömör irományokat kedvelőktől. Biztosan erőteljesen benne van a kimerítő mennyiségben, hogy a napokban hosszú időre elutazom, és hiányolnom kell mind megtisztelő figyelmetek, mind Ákos zenéjét, és hát a búcsúzkodás is kicsit rányomja bélyegét a hangulatra. Szóval ezzel az írással búcsúzkodom kicsit. Rendkívüli szórakozást kívánok Mindenkinek a dunaszerdahelyi bulihoz! Aztán jövőre találkozunk egy újabb turnén!

Szerző: Gáncs Nikolasz
http://japan.kalligrafiaklub.hu/